Az előző rész tartalmából :
1997-ben járunk, úgy vettem meg egy nagyon komoly könyvtárat, hogy a tulajdonosoknak (áldja az ég) az volt a feltétele, hogy csak a bélyegalbumokkal együtt, egyben vihető a hagyaték. Az üzlet megköttetett, itt tartunk most.
Ezekben az években 2db antikváriumom volt, egy Pesten (az Ulysses, ami árverező ház is volt egyben) egy meg Budán (Városmajor Antikvárium), ide került a bélyeges anyag is. Akkoriban, abban a pár évben, elég jól mentek a dolgaim, sokat dolgoztam, mint főnök, ingáztam a két üzlet között fel-alá és annyi dolgot tudtam vásárolni, hogy beadók nélkül, rendszeresen pörögtek az aukciók is. A Maros utcai kis boltot Krisztián vitte egyedül, (egy közeli videotékában találtam rá a srácra, ahová esténként lejártam, éjszakai filmes municiókért. Pár beszélgetés után elcsábítottam, nem volt nehéz, mert ott nem érezte jól magát, nálam meg igen.Talán van aki emlékszik még rá, fiatal nyüzsgős, vagány dinamit-gyerek volt, elég gyorsan belejött a dolgokba, bámulatosan jól és türelmesen bánt az ügyfelekkel, vásárlókkal, a félőrült-gyüjtőkkel, a kissé sznob „budai-polgár” vásárlókkal, neperekkel, ügyeskedőkkel. Sajnos már nincs köztünk..) Tehát Krisztián szólt, hogy van egy rendszeresen belátogató nepper-vevő, aki kiszúrta az albumokat, dobozokat, ami nem volt nehéz, mert elfoglalta a kis bolt egy részét. „Hívná egy haverját és ajánlatot tesznek az egészre” monta Krisztián” , „ne adjuk el?” „Miért ne” mondtam… nem a mi profilunk, ott van arra a „Profila” ez a Profila profilja… 🙂 Kb egy-két héttel rá, Krisztián hívott (Messenger még nem volt :)) és jelezte, itt van a „rókaként” sündörgő nepper, hozta magával, a bélyeges szakmában „jól csengő” nevű barátját és órákig molyoltak a bélyeges hagyatékkal, most meg üzennek : „háromszázezer forintot fizetnének egyben az egészért, most azonnal” „ne adjuk el? ” Már majdnem kimondtam, hogy „de”………..folyt.köv.
Vélemény, hozzászólás?